Miről szól a szövegelemzés?

 2012.12.12. 20:12

A szövegelemzés a szövegről szól. Meg arról, ahogyan azt megérthetjük és félreérthetjük.

Mivel a szövegelemzés a szövegről szól, és azt tárja fel, hogy hogyan értsük meg és hogyan ne értsük félre, természetesen a szöveg tartalmáról is szól.

Ha a szövegeket nem elemezzük, és ennek az elemzésnek az eredményét nem jelenítjük meg, akkor jó esély van arra, hogy a vitaszituációkban egymásra felelő szövegek inkoherens szöveghalmazzá váljanak, illetve az úgynevezett "örök kérdés" típusú nyelvjáték formájában a végtelenbe regrediáljanak, így természetesen tárgyukhoz sem visznek közelebb.

Ha egy szövegfolyamba időnként valaki oly módon avatkozik be, hogy az egyes ott leírt állítások egymáshoz való viszonyát kísérli meg feltárni, illetve jelzi egy ilyen igény felmerülésének szükségességét, vagy a nyelvi csapdákkal szisztematikusan visszaélőket pellengérre állítja, akkor azzal legalább közvetve hozzájárul a szövegfolyam tárgyának tisztázásához.

Ha ezzel az eljárással kapcsolatban kérdések merülnek fel, és nem saját magától fog az érintett a módszertani leírásokba, akkor az azt jelenti, hogy a szövegfolyam olvasói és alkotói közül vannak olyanok, akik felismerték az argumentációs mechanizmusok feltárásának szükségességét és lehetőségét, és az is feltételezhető, hogy ezt az érdeklődő a szóban forgó tárgy pontosabb megközelítésének céljára is felhasználhatónak látja.

Összefoglalva, a megítélésem szerint az argumentációs elemzésnek (cum grano salis, mondjuk, hasraütve, a szövegfolyam egészéhez képest egyhuszadnyi terjedelemben) az adott szövegfolyamban van létjogosultsága, mivel elősegíti a szóban forgó tárgyról szóló különböző állítások összevetését, az átlagosnál hibásabb szerkezetű állítások, a nagyon nagy hülyeségek és a korcssá rekombinálódott mémek  kiszűrését és általában az egész szövegfolyam belső koherenciáját, ezzel pedig a szövegfolyam tárgyának hatékonyabb feltárását, a róla szóló vélemények rendezettségét. Ráadásul az eljárás érdekes, ezt jelzik a részben elhatárolódó ("körmönfontan írsz") és a pozitív, érdeklődő, illetve korrekciós igényű hozzászólások egyaránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://peldabeszedek.blog.hu/api/trackback/id/tr594962299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Montefiore 2012.12.17. 00:33:23

Royslade-nek a vincentről
Tessék: placetworld.com/saikrishna/Books/Aptitude/Attacking%20Faulty%20Reasoning.pdf

Kissé talán túlságosan a tiszta érvelésre helyezi a hangsúlyt, nem a narratívák legyőzésére, és iskolaszerű, de tartalmas és alaposnak látszik.

Olyan azonnal fogyasztható könyvről, amelyben a narratívák lebontásának, más narratívákkal való tudatos helyettesítésének, a mémreplikátorok kifektetésének és a mémreplikátorok kiképzésének, a vitaszituációk elemzésének egyszerű és bevethető módszerei le lennének írva, nem tudok. Pláne olyat, amelyet a magyar viszonyokra dolgoztak volna ki. Ebben a tudománynak se és puszta kommunikációs tanácsadásnak se nevezhető, a kettő közötti, viszont talán "forráskódként" átadható módon összeállt dolgokat én raktam össze elég sok helyről, aminek a kétharmadára már nem is emlékszem. De a szakirodalomból (ld. fenn) jó része egészen biztosan rövid úton konkrét helyzetekre is - talán másképp, mint én tettem, kidolgozható.
süti beállítások módosítása