Hogyan vágjuk le  a lúdmémet?*

*A „mém” kifejezést ebben a szövegben is metaforaként használom, ezért a memetika mint tudomány érvényességével kapcsolatos kételyek nem kérhetők számon a szövegen. A kifejezés általam alkalmazott  jelentései a szövegből kitűnnek. Annyi megjegyezhető, hogy a dawkinsi élőlény-analógiát vizsgálódásaim nyomán találóbbnak gondolom, mint maga a szerzője: igyekszem a szimpla ismétlődésnél pontosabban megragadni a rekombinálódás és terjedés folyamatát, e folyamatokkal együtt járó védekezés és támadás módozatait, s  a terjedés eszközeiként leírható típusos levezetési hibákat, melyek maguk is „pszeudologikai” mémként terjednek. Ha a terjedés és rekombinálódás szabályait képesek vagyunk leírni, meg magát a gazdaszöveget is megfelelő eszköztárral elemezzük, akkor lehet esélyünk arra is, hogy e terjedést tudatos beavatkozással gátoljuk, a nem kívánatos mémeket elszigeteljük, más mémek és mémekre épülő narratívák bevezetésével elfoglaljuk táptalajukat.

Az alábbi elemzésben elsősorban annak az elméleti kérdésnek a konkrét példán keresztüli kibontása fontos a számomra, hogy hogyan lehet nagy asszociációs hálóval rendelkező - adott esetben egészen Lúdas Matyi Döbrögijéig visszanyúló, ezen túl a „kizsákmányolt kisember – szívtelen pénzügyi zsonglőr” Hollywoodot is újra meg újra megihlető dichotómiára épülő, antikapitalista toposzokat mozgósító - erős képi hatású  mémet semlegesíteni, hatástalanítani.

Bajnai a libák képzetében összefoglalva rá vetülő vádakról:  - „Ez úgynevezett „mém” lett, ami beépült az emberek fejébe.”  (http://www.168ora.hu/itthon/bajnai-gordon-dontes-maganyarol-karaktergyilkos-praktikakrol-105661.html)

Bajnai a hivatkozott cikkben két megközelítésben, értelmező kifejtéssel illetve argumentációs eszközök alkalmazása útján foglalkozik a lúdmémmel. Egyrészt alaposan és részletesen magyarázza az eset körülményeit. A magyarázat intelligens és hihető: a reflektált és rokonszenvező olvasót meggyőzi. De ezzel – nagyon helyesen - nem éri be: a magyarázatot megelőzi az értelmezés, melyben  a lúdmémet  újra keretezi, s magasabb elvonatkoztatási perspektívából támadja meg.

Bajnai e próbálkozása argumentációs tekintetben nem rossz, sőt kimunkáltnak  mondható.

Megpróbálkozik az átkaroló keretezéssel, azaz elhelyezi a mémet egy magasabb szintű magyarázó narratív elemben, s e közben rejtett előfeltevést sugall: „Minden vádaskodást érvekkel tudok visszautasítani. (Magasabb elvonatkoztatási szintű  narratív elem: „MINDEN vádaskodást érvekkel TUDOK visszautasítani”, rejtett előfeltevés: EZ - a lúdmém - is vádaskodás, azaz hamis tényállításokra épülő igaztalan ítélet. )

Majd vélelmezett szándékot tulajdonít az ellenfeleinek, és ebből a vélelemből vezeti le a következtetését:

„De a magyarázkodásnak nincs értelme. Hiszen ez az egész csak a figyelem eltereléséről szól. A választók figyelmének eltereléséről és az én figyelmem eltereléséről.”

A „figyelemelterelés” mém valójában univerzálisan alkalmazható – figyelemelterelésre, azaz a szóban forgó állítás tartalmától teljesen függetlenül arra, hogy egy új állítással helyettesítse az éppen tárgyalt állítást,  tartalmának és folyományainak érdemi vizsgálata nélkül.

Az egyik legösszetettebb és leghatékonyabb pszeudologikai mém: megváltoztatja a diskurzus  tárgyát, a segítségével tetszés szerinti - a hatástalanítani kívánt felvetéstől teljesen független - ellentámadásra alkalmas tárgyat lehet bevezetni a diskurzusba. Ezen felül az ellenfélről alantas indokok vélelmét vezeti be, míg önmagát a szándékosan, „zavarkeltés céljából” keltett köd oszlatójaként mutatja fel, ez a mozzanat pedig hitelesíti a diskurzusba ilyen előzményekkel bevezetett visszatámadó állítást: „Hogy ez az ország éppen egy gödörbe ássa magát egyre mélyebben a vezetőinek döntései miatt.”  

Fiktív példa a „figyelemelterelés” mém egy korábbi alkalmazására: „A nyugati propagandagépezet a szovjet emberek mozgásszabadságának egyes esetekben indokoltan és törvényesen elrendelt korlátozásairól mint rabságról harsogja hazug vádjait, de mi jól tudjuk, hogy a Wall Street urai valójában ezzel csak a koreai népet rabigába döntő imperialista mesterkedéseikről akarják eltéríteni az aggódó emberiség figyelmét”.

Professzionális, megbízható megoldások.

Bajnai szövege még azt is megteszi, hogy a megoldás sztereotip jellege miatt esetleg ébredő hiteltelenség-érzést megelőzendő  a „figyelemelterelés”  mémet kiterjesztett formában rekombinálva alkalmazza: „és el akarják terelni az én figyelmemet is” – ezzel az állítást és a következtetési formát hitelesítő személyes érintettséget, esendőségen felülemelkedő bátorságot sugall.

A baj azonban az, hogy a fent elemzett megoldás csak vagy nagyon erősen kontrollált és egyirányúsított médiaviszonyok mellett, illetve rokonszenvező közegben (az interjú a 168 órában jelent meg)  működik, ugyanis nem vágja el a lúdmém nyakát. A lúdmém negatív konnotációt kap, a mögötte felsejlő alantas érdekek és célok rávetülnek, gyengül, de nem pusztul el, fertőzőképessége nagyon markáns képi-metaforikus asszociativitása és gazdag háttere miatt megmarad.

Ellenséges közegben, tehát internetes vagy személyes viták során a lúdmémet a maga közvetlen képi-metaforikus jellegében minden elérhető megjelenésekor azonnal és közvetlenül  el kell szigetelni, alapvetően azonos argumentációs struktúrával, de a közeghez illő, direkt, lehengerlő illetve közvetettebb, reflektáltabb formában. Az eljárás azonban mindkét esetben a „point scoring”: azonnal lecsapni rá, ugyanolyan  könnyen megjegyezhető és rekombinálható -  tehát terjedőképes -  és  legalább ugyanolyan markáns nyelvi eszközökkel.

A cél az, hogy a lúdmémhez fűződő asszociációkat megváltoztassuk és irányváltoztatásra késztessük: meg kell szüntetni az asszociatív kapcsolat magától értetődő voltát a lúd és Bajnai között. A metaforikus tartalommal terhelt képet ismét puszta szóalakká kell alakítani a tudatban. Ennek eszköze az, hogy a szó eredeti jelentéséhez közeli, azzal könnyen asszociálódó, arra rátapadó szóképet alkalmazunk. A lúd képére  valami más képet kell rávetíteni:  lehetőleg olyat, ami hasonlít rá, tehát állatféle és egyben átvezetve utal az ellenfél valami bűnére/hibájára is. Így lesz képes a lúdmémben metaforikusan megjelent vád visszafordítására (jól emlékezhetünk, hogy a „magyar vizsla” ügyében milyen kiválóan sikerült egy teljesen analóg folyamat).

A „kifosztott kistermelő – kőszívű kapitalisták” dichotómiát, mivel mélyen gyökerezik a társadalmi képzetvilágban, illetve a feltételezett „Lúdas Matyi” mesei elemet a rövid, csattanós válaszok alapszerkezetének megfogalmazásakor helyes érintetlenül hagyni, mivel lebontásuk illetve negatív-pozitív szerepátfordításuk beágyazottságuk és az alapszituáció miatt csak sok lépésben lehetséges. Az előbbihez évek intenzív munkája kellhet, és csak akkor szabad vállalni, ha a kommunikáció irányát meghatározók számára nagyon jelentős tényező a kapitalista gazdasági viszonyok közképének a realitáshoz való közelítése, és így ennek esetleges átfordítása, azaz a „jó és a rossz” szereposztásának megváltoztatása célravezetőbb és rövidebb folyamat. Intuitíve könnyen beláthatónak tűnik, hogy minél erősebb és mélyebb egy kulturális mém vagy kulturális toposz beágyazottsága az adott kultúrában, annál körülményesebb azt hatástalanítani.

A „morális fensőbbség” mozzanat az öngyilkos libatenyésztők tragédiájának képzetén keresztül vált a lúdmém részévé. Nagyon fontos ennek a hatástalanítása is. Ha van rá lehetőségünk, elővágással kell megelőznünk az olyan valószínűsíthető riposztokat, mint „gúnyt űztök az öngyilkos libatenyésztők nyomorúságából, hogy védjétek a LúdMillát”. Ha nincs lehetőség rá, mert az adott helyzetben a rövid, csattanós riposzt a helyénvaló, akkor is fel kell készülni annak a nyilvánvalóvá tételére, hogy az a „bűnös”, aki egy hazug vádba ártatlanok szenvedéseit keveri -  nem pedig az, akit ártatlanok szenvedéseinek képzetével visszaélve  hazug vádakkal illetnek.

Az olvasó, ha távol áll tőle a kreatív reklámszövegalkotás vagy a politikai kommunikációtervezés  közege, ezen a ponton úgy érezheti, hogy itt csupán  a politikai tétekhez és tartalmakhoz képest infantilis, kínosan jelentéktelen mozzanattal kapcsolatos játszadozásról van szó: nincs igaza. Pontosabban igaza lehet abban, hogy a politikai tétek és tartalmak magasztosabb és távlatosabb víziókat mutatnak fel a számára, mint ez a libavadászat, valójában azonban egyrészt a politikai vízióknak az az eszköztára, amelynek révén azok hihetőnek és vonzónak tűnnek fel, szintén leírható az itt illusztrált eszközökkel, másrészt pedig a politikai küzdelem eldöntésében az asszociatív mémek terjesztésének illetve e terjesztés megakadályozásának legalább akkora a szerepe, mint a programoknak.

A fentiek alapján a megoldási javaslat a következő (az első szakasz önállóan is használható, ha nincs mód a kifejtő változat alkalmazására):

„Bajnai lúdjai?” Hát még élnek? Akkor már inkább vádoljátok Bajnait mondjuk bikaviadalok szervezésével vagy tiltott pávatáncoltatással, mert az ugyanúgy nem igaz ugyan, de legalább még nem szól arról hét jogerős ítélet, hogy hazugság és nem éltek vissza ártatlanok szenvedéseivel egy hazugság sulykolása kedvéért… És azért is bátran javasolható, mert  nem árulja el azonnal a Fidesz drukkercsordájának a gazdasági élet alapismereteiben való totális járatlanságát – ez a járatlanság az, ami miatt tehetetlenek a Fidesz  rablóhadjáratával meg a matolcsyzmussal és Selmeczi Gabriella érveivel szemben, és ezért válhatnak a triplabóvli országrombolás és  az életviszonyokat közvetlenül sújtó alkotmánytiprás akaratlan társutasaivá...”

A megoldásként javasolt szöveg primitivitásából hiba, hatékonyságrontó és céltévesztett -  így végső soron ostoba - értelmiségi gőg jele a levezetés primitivitására következtetni. A teljesítménnyel kapcsolatos igényességnek a levezetés minőségének és kreativitásának megítélésében illetve a hatékonyság értékelésében van helye.