Azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy testvérek vagy unokatestvérek házasodjanak, vagy szexuális életet éljenek egymással.”

Egyrészről...

Mi mást is lehetett várni egy nagykövettől, az elnyomó többségi társadalom magasra kapaszkodott nyertesétől, mint a cigányság fájdalmas megszégyenítését. Jeszenszky azt a diszkrimináló felfogást hirdeti, ami kiközösíti a nemzetből annak leghátrányosabb helyzetű csoportját, majd miután a perifériára szorította, a csoportot vádolja a kiközösítés miatt rögzült magatartásformákért.
Mind Jeszenszky, mind az egyetemi tankönyvet ellenőrző szervek elhallgatják a többségi társadalom megkerülhetetlen felelősségét: a rideg elutasítást, amivel a könyörtelen kapitalista versenyhez jobban alkalmazkodó győztesek végzetesen leszűkítik a cigányság szociális mozgásterét, így a megvetett csoport magára marad a társas térben, és nincs egyéb lehetősége, mint az önmagába fordulás. A kölcsönös bizalmat és megértést, ami nélkül nem létezhet házasság, a többségi társadalom gúnyos fennhéjázással vonja meg roma származású polgáraitól, nekik így egyetlen reményük a boldogságra abban a zárt körben keresni társat, ahol megértést kaphatnak. A dühödt idegengyűlölet és a szűkös alamizsnaként odadobott kevéske segély szorításában a cigányság nem tehet mást, minthogy megszégyenülten és elutasítva keressen vigaszt - önnönmagában.

De ez a vigasz annál inkább kárpótol, ugyanis a családi kohézió évezredek óta meghatározó eleme az emberi kultúrának, nélkülözhetetlen érték, és mára is csak azokban a társadalmakban veszett ki, amelyek megadták magukat az individualistává idegenítő technológia őrült nyomásának. A szoros családi kötelékek az Aranykort idézik, azt az ókori iratokban is megörökített édent, amikor még természetes volt a rokonházasság, amikor még együtt élt a nagycsalád, amikor a pater familias még valóban családfő volt, hozzá méltó rendelkezési joggal a házasulandó felek fölött, és az esetleges genetikai torzulások csak elhanyagolható velejárói voltak valami nagyobb jelentőségű felismerésnek. Ezt a paradicsomi kulturális lenyomatot őrzik köztünk azok a cigány rokonházasságok, amiket Jeszenszky minden szakmai és emberi érzékenység nélkül pellengérre állított.

Másrészt viszont...

Jeszenszky nagykövet úr mindössze azt fogalmazta meg, amit úgyis mindenki tud: a cigányság szellemileg elmaradott a magyarsághoz képest, és ez az elmaradottság a cigányok génjeibe van kódolva. Jellemző a politikai korrektség sztálinista diktatúrát idéző véleményterrorjára, hogy a szokásos körök azonnal rárontottak a nagykövet úrra, úgymond tudományosan alátámasztott érvelést követelve, holott Jeszenszky csak egy odavetett félmondatban, egy használaton kívüli tankönyv eldugott kis lapján írta mindezt. Habár amennyire helyénvaló a gondolat, legalábbis a könyv címeként kellett volna publikálni. Szerencsére a nagykövet a támadások tüzében büszkén visszautasította a vádakat, így posztján maradhat, és most már a nagyvilág is tisztában van azzal, hogy Magyarország kormányának oszlói követe milyen igazságokat képvisel. 
Remélhetőleg ezzel végre megnyílik az út néhány logikus következtetés kimondására:

1. Magyar ember ne házasodjon cigánnyal! Lehetőleg ne is közösüljön vele. A cigányság génkészlete előnytelen hatással van a nem-cigány génkészletre, hiszen nem tudhatjuk, cigány származású választottunk miféle vérfertőző kapcsolatok terméke. Mégha nem is látszik kifejezetten gyengeelméjűnek, a degeneráció lappangó kockázata akkor is aránytalanul nagy.
Számítanunk kell arra, hogy a cigányok által alkalmazott csábító praktikák nem hagyják teljesen hidegen a magyar fiatalokat, de ez megelőzhető néhány egyszerű óvintézkedéssel. Nem a cigányság törvényileg előírt sterilizációjára gondolunk itt, egyelőre finomabb módszerek is elegendőek lehetnek, úgymint a fizikai szegregáció. Nem szívesen javaslunk ilyesmit, de felelősséggel tartozunk a jövő egészséges magyarságáért. Akit kényelmetlenül érintene a gettók látványa, gondoljon arra a közismert tényre, hogy a cigányság a saját körében érzi legjobban magát, tehát ez a megoldás nekik okoz a legnagyobb örömet.

2. A Jeszenszky-tézis értelmében a devianciáknak ezentúl genetikai okokat kell tulajdonítanunk. A kisegítő iskolákba járó összes gyerekről feltételeznünk kell, hogy az átlagtól elmaradó tanulmányi teljesítményükről a gének valamilyen hibás kombinációja tehet. Ezzel felszámolható a szociológiai szakma Magyarországon, valamint lényegesen egyszerűsödik a fejlesztő pedagógusok munkája, hiszen ha a viselkedést az öröklődés determinálja, akkor egy efféle gyereknek esélye sincs lényegi fejlődésre. Továbbá a felnőtt lakosság körében azokban az esetekben, amikor a szellemi képességek arzenálja hiányosnak látszik, érdemes a családfára vetni egy pillantást. Ez ügyben jó példával járhatna elöl Jeszenszky nagykövet úr, akivel kapcsolatban megjelent egy ilyen értelmű feltételezés.

3. Végül, de nem utolsósorban, a kormányszinten felismert és jóváhagyott igazságot egyhangúan képviselni kell. Méltatlan volna, és rontaná a magyar kormány nemzetközi megítélését, ha csak a norvégok részesülnének a magyar diplomáciai kar egy ilyen szokatlanul éleslátó tagjának téziseiből. Ezért egységesen, minden nagykövetünknek tanulmányoznia kell Jeszenszky Géza könyvét, és az abban írtakat ismertetniük kell a megfelelő külföldi ország kormányával. Így biztosítható, hogy a sajátos magyar észjárás e legújabb eredménye a világ tudomására jut, és hogy a világ az ennek kijáró hozzáállással kezelheti nagyköveteinket, és rajtuk keresztül Magyarország választott kormányát.